Az ember lelke

Emlékeztek? Amikor az istenek megteremtették az embert, egy ideig gyönyörködtek benne. Mert szép volt az ember! Volt keze, lába teste, feje, a fején szem, száj, orr és fül, ám hiába volt mindez, az istenek mégis elégedetlenek voltak vele.
- Ebből az emberből hiányzik valami!- mondták. Megnézték jobbról, balról, elölről és hátulról, s végül rájöttek, mit felejtettek ki belőle.
- Hiányzik belőle a Lélek! – sóhajtott egy szép szemű, karcsú istennő, akinek hófehér ruhája volt és fekete haja, fekete hajában pedig egy hófehér vízililiom pompázott.
- Ha hiányzik, hát adjunk neki! – bólintottak a többiek, és nekiálltak a munkának. Nekiálltak megteremteni az ember Lelkét.
Igen ám, de milyen legyen a Lélek? Töprengtek ezen egy ideig, aztán az egyikőjük ezt mondta:
- Legyen olyan a Lélek, mint a holló ruhája! Legyen olyan koromfekete!
- Nem, az nem jó!- tiltakoztak a többiek. - Ha a Lélek olyan lesz, mindent elpusztít maga körül, nem tud vigyázni semmire, és az öröm is messze elkerüli. Nem, ne legyen a Lélek olyan fekete, mint a holló tollruhája.
- Hát akkor milyen legyen?
- Legyen olyan hófehér, mint a hattyú tollruhája!
- Ez még rosszabb! Ha a lélek olyan fehér lesz, mindenét odaadja majd, és megvédeni sem tudja magát. Nem, ne legyen az ember lelke olyan fehér, mint a hattyú tollruhája.
Három nap és három éjjel tanácskoztak, végül az a szép szemű, karcsú istennő, akinek hófehér ruhája volt és fekete haja, fekete hajában pedig egy fehér vízililiom pompázott, odaállt a többiek elé és azt mondta:
- Tudom már milyen legyen a Lélek! Legyen olyan, mint a szarka tollruhája! Legyen benne fekete és fehér, s bízzuk az emberre, mennyit használ az egyikből és mennyit a másikból.
Ez mindenkinek tetszett. Megteremtették az ember lelkét olyannak, mint a szarka tollruhája. És az emberre bízták, mennyit használ a feketéből és mennyit a fehérből.