A fiú három tudománya

Élt egyszer egy fiú öreg édesapjával, úgy hívták, hogy Oszküsz-ool. Apja nagyon megöregedett és meghalt. Édesapja után maradt a fiúnak harminc lova, harminc tehene és harminc kecskéje.
„Állatom az van elég – gondolta magában –, de nincsen semmi tudományom. Megpróbálok tudományt szerezni a jószágért.”
Elindult tehát Oszküsz-ool egyenesen északnak. Ment, mendegélt magában, egyszer csak látja, hogy nem messze az úttól áll egy jurta. Fogta magát s bement. Ott ült két ember és sakkozott.
Azt kérdezi az egyik:
– Honnan jössz, fiú? Merre tartasz?
– Jődögélek dél felől, árva vagyok. A szüleim meghaltak s hagytak rám háromféle állatot. Elhatároztam, hogy háromféle tudományt szerzek értük magamnak. Kérlek benneteket, tanítsatok meg sakkozni. Adok érte nektek harminc kecskét.
A játékosok beleegyeztek, hogy megtanítják a sakkjátékra.
Egy hónap elmúltával Oszküsz-ool az egész környék legjobb sakkozóit legyőzte. A két embernek meg odaadta a harminc kecskét, és ismét nekivágott az útnak.
Ment, mendegélt, s ismét útjába került egy jurta. Elhatározta, hogy ide is bemegy szerencsét próbálni. Bement és látja, hogy három ember különféle bűvészmutatványokat mutat be egymásnak.
Az egyik azt kérdezi Oszküsz-ooltól:
– Honnan jössz, fiú? Merre tartasz?
– Jődögélek dél felől, árva vagyok. A szüleim meghaltak, s hagytak rám háromféle állatot. Elhatároztam, hogy háromféle tudományt szerzek értük magamnak. Sakkozni már meg tanultam. Ti meg tanítsatok meg a bűvész- kedésre, adok érte nektek harminc tehenet.
A bűvészek beleegyeztek, hogy megtanítják Oszküsz-oolt a szemfényvesztésre. Egy hónap múlva megtanulta Oszküsz-ool ezt a mesterséget is. Megköszönte nekik szívességüket, odaadta harminc tehenét, s megint csak elindult.
Ment, mendegélt, s újra csak talált útjában még egy jurtát. Bement oda is, hát ott meg három ember ül, és számolnak. Mindenféle számolási példát adtak fel egymásnak. Ahogy meg pillantják Oszküsz-oolt, azt kérdezik tőle:
– Honnan jössz, fiú? Merre tartasz?
– Jődögélek dél felől, árva vagyok. A szüleim elhaltak s hagytak rám háromféle állatot Elhatároztam, hogy háromféle tudományt szerzek értük magamnak. Sakkozni meg bűvészkedni már megtanultam. Ti pedig tanítsatok meg engem számolni, nektek adom érte a lovaimat.
Belementek az egyezségbe ezek az emberek is, és egy hónap alatt a fiú megtanult számolni. Oszküsz-ool odaadott nekik huszonkilenc lovat, egyen meg maga indult el faluról falura.
Egyszer aztán hallja, hogy délen valahol Karati kán sakk versenyt tűzött ki: aki őt háromszor egymás után legyőzi sakkban, az lesz őhelyette a kán, Karatinak pedig levághatja a fejét. Ha Karati kán győz, akkor ő vágja le a legyőzött fejét.
„Én úgyis egyedül vagyok – mondta magának Oszküsz-ool –, se öcsém, se húgom, meghaltak a szüleim is. De sakkozni tudok. Hátha legyőzöm a kánt, és ezzel segítek a szegény népnek, hogy lerázza nyakáról a kegyetlen zsarnokot. Ha pedig mégis a kán győz, és levágja fejemet, akkor sem fog senki sírni utánam.”
Ezzel elindult Oszküsz-ool Karati kán országába.
Ment, vándorolt Oszküsz-ool erdőkön, mezőkön, hegyeken -völgyeken át.
Útjában elért a nagy hegyi hágóhoz. A nagy hegyi hágón szunnyadó nagy erdők, túlnan pedig Karati kán országa. Látja ám Oszküsz-ool, hogy amerre elmegy, az út mentén kétoldalt tömérdek levágott emberfej lóg a fákon: ezt a sok ártatlan embert mind Karati kán emésztette el. Oszküsz-ool pedig ment tovább, s végül leereszkedett a völgybe, Karati kán birodalmába. Odaléptetve a legszebb káni jurtához, leszállott jó lováról s belépett.
– Hová való vagy és miért jöttél, fiú? – kérdezte tőle a kán.
– Én a nagy hegyeken túl élek, onnan jöttem, hogy veled sakkozzak, Karati kán.
– És amikor jöttél, mit láttál a hágón? – kérdi újra a kán.
– Sok fej lóg a fákon, melyeket te vágtál le, Karati kán. Azokat láttam én – felelt meg Oszküsz-ool.
– Akkor eredj s számláld meg elébb, hány fej lóg ott, csak azután játszom veled. Ha nem tudod megszámlálni, nem is fogok veled játszani – vetette oda.
De Oszküsz-ool sem hiába tanulta a számvetést. Megszámlálta hamarjában a fejeket: éppen kilencvenkilenc volt.
– Kilencvenkilenc emberfej csüng a fákon – mondta.
– De ha én háromszor legyőzlek téged a sakkban, a te fejeddel éppen száz lesz ott.
Elcsodálkozott a kán, hogy ilyen egyszerű fiú számolni tud. Elment a kedve attól, hogy játsszék vele, de már semmit sem tehetett.
Leült hát Oszküsz-ool sakkozni a kánnal. Amikor félig lejátszották a játszmát, látja ám a kán, hogy veszíteni fog.
– Hej, fiú – szólott a kán Oszküsz-oolhoz –, a sakkjáték komoly dolog. Ide ész kell és nagy figyelem. Kellene valamit harapnunk, és inni is utána. Nocsak, asszony-feleségem, készíts nekünk jó ennivalót! – parancsolta Karati kán. Erre a kán felesége két aranytányéron finoman elkészített ételt s mindenféle csemegét rakott elibük. Csakhogy Oszküsz-ool rögtön átlátta, hogy noha egyforma tányérokon hozták az ételt, különbözőképpen vannak azok elkészítve. A kán elé olyant tettek, amely megújítja az erőt és az akaratot, elébe pedig olyant, amely az észt megzavarja, az erőt és akaratot gyengíti. De Oszküsz-ool sem hiába tanulta ki a bűvészmesterséget. Egy szempillantás alatt kicserélte a tányérokat: a kánét maga elé vette, annak pedig a sajátját csúsztatta oda. S mindezt oly ügyesen csinálta, hogy a kán nem vett észre semmit sem.
Ebéd után folytatták a játékot, és Oszküsz-ool hamarosan legyőzte a kánt.
– No, egyszer már nyertem. Hátravan még kettő – mondotta Oszküsz-ool, s újra nekiláttak a játéknak.
Lejátszanak egy fél játszmát – a kán megint veszít. A felesége ismét hoz ételt ugyanazon a két aranytányéron, de a fiút nehéz becsapni: észrevétlenül megint csak kicserélte a két tányért.
Evés után folytatják a játszmát – Oszküsz-ool ismét győz.
Elkezdték harmadszor is a játékot. Egy fél játszmát lejátszanak. Már látja Oszküsz-ool, hogy nyerni fog. Megijed a kán. Újra megparancsolja az asszonynak, hogy készítsen enni valót. Elkészült az étel és ugyanazokon az arany tányérokon tálalták az asztalkára. Oszküsz-ool látja, hogy megint tőrbe akarják csalni. S megint kicserélte a tányérokat.
Étkezés után folytatták a játékot. S néhány lépés után a kán elvesztette a játszmát.
– Mind a három játszmát én nyertem meg – mondotta Oszküsz-ool. –
Tudja mindenki, hogyan egyeztünk meg. A nagy hegyi hágón kilencvenkilenc emberfej lóg, melyeket te vágtál le, de most a tiéddel kereken száz lesz ott.
A rémülettől sápadt lett a kán ábrázata. Nagyon-nagyon szeretett volna még élni. Térdre esett a fiú előtt s könyörögni kezdett:
– Kegyelmezz nekem, Oszküsz-ool. Vidd el aranyam, ezüstöm, marhám,
mind az egész vagyonomat. Légy te az úr, uralkodj. Csak az életem ne kívánd, s hagyj meg ebben az árnyékvilágban.
De a fiúnak kemény a szíve. Nem hajlik a kán szavára, s azt mondja neki:
– Az a kilencvenkilenc ember, akiknek a feje ott lóg a hágón, szintén élni akart még. Gyerünk, te nyomorult kán-fajzat, indulj most te a hágóra!
Kivitte a kánt a vesztőhelyre, s levágta a fejét.
Így szabadította meg Oszküsz-ool három tudományával a népet a kegyetlen Karati kántól