A próbálkozás bátorságáról

Egy király meg akarta tudni, hogy az udvarában élő emberek közül ki a legalkalmasabb arra, hogy megválassza maga mellé tanácsadónak. Azt találta ki, hogy próbára teszi a bölcseket és a lovagokat és azt választja meg a fontos posztra, aki a legbátrabb közülük. Összehívta hát az udvari népet.
Erős és bölcs férfiak sokasága állt körülötte.
– Halljátok, ti bölcsek és bátrak – szólt a király –, adok nektek egy feladatot: hadd lám, ki olyan ügyes közületek, hogy meg tud birkózni vele.
Odavezette őket egy irdatlan nagy lakathoz, amely akkora volt, amekkorát még egyikük se látott.
– Itt látjátok a legnagyobb és legsúlyosabb lakatot, ami országomban valaha létezett – mondta a király. – Ki képes rá közületek, hogy kinyissa?
Az udvaroncok legtöbbje tagadólag csóválta a fejét. Néhányan – akiket bölcsnek tartottak – szemügyre vették közelebbről a lakatot, de bevallották, hogy nem tudnak megbirkózni vele.
– Ez a lakat túl nagy és erős – mondták.
Mikor pedig a bölcsek így vélekedtek, a többiek is mind egyetértettek abban, hogy a feladat túl nehéz, nem tudják megoldani.
Csak egy vezír mert odamenni a lakathoz. Szemügyre vette jobbról, szemügyre vette balról, körbetapogatta ujjaival is, próbált mozdítani rajta erről is, meg arról is, míg végül elszánta magát, és nagyot rántott rajta.
És lám, a lakat kinyílt. Ugyanis nem volt bekattintva, csak a helyére illesztve, és csupán bátorság meg elszántság kellett ahhoz, hogy ezt valaki észrevegye, és bátran cselekedni merjen.
– Reád bízom az udvari hivatalt – szólt a király –, mert te nem éred be azzal, amit látsz vagy hallasz, hanem használod a saját tudásodat is, és megvan benned a bátorság, hogy próbát merj tenni.